Egy kocsmai baleset után Xperia szervizbe

Sajnos nem lehet tagadni, hogy kocsmázás közben néha-néha megesik egy két baleset. Hogyha az emberek már javában benne vannak az iszogatásban és beszélgetésben, akkor nem figyelnek annyira a környezetükre, mint kéne – így történhetnek meg olyanok, hogy a poharak eltörnek vagy valaki megbotlik és elesik. De ezek még mind a jobb esetek, mert múlt héten abban a kocsmában, ahova én is járni szoktam, valaki nem úszta meg ilyen olcsón: az új Sony Xperia telefonját verték le az asztaltól, de úgy, hogy utána szakszervizt kellett keresnie.

Az eset úgy történt, mint bármelyik másik baleset: az Xperia képernyővel felfele le volt rakva az asztalra, és egy óvatlan mozdulattal a főhős mellett ülő személy, amikor épp szemléltetni akart valamit a történetében, lelökte. A telefon jó párszor megfordult a levegőben, majd az üveg felével lefele a padlót érte, és még pár métert tovább is csúszott.

Többen azonnak utána rohantak, de már nem lehetett rajta sehogy se segíteni – gazdája félve emelte fel, és sajnos azt tapasztalta, amitől a legjobban félt. A Xperia érintőképernyője teljesen szét volt törve, és bár nem állt le a telefon, alig lehetett rajta bármit látni.

Az nem volt kétséges, hogy jelenlegi állapotában használhatatlan, mivel elolvasni se lehet rajta semmit, nem hogy rendesen dolgozni vagy játszani. Amikor az asztalnál ülve próbálgatták, kiderült, hogy még az érintéseket se érzékeli, úgyhogy már kezdtek rá keresztet vetni. Aki lelökte, az rengetegszer bocsánatot kért, és meg is nyugtatták, hogy nem az ő hibája, ilyen véletlenek mindig megtörténnek, és senki se fogja őt felelősségre vonni, de ez a telefon szempontjából már teljesen mindegy volt.

A szerencsétlenül járt ismerősünk teljesen letörve kullogott haza, azon gondolkodva, hogy a felesége mennyire lesz mérges, hogy egy ilyen drága telefont teljesen használhatatlanra törtek, és hogy új Sony Xperiát kell majd venniük.

Másnapra azonban kiderült, hogy nincs minden veszve: sokkal derűlátóbban jött a kocsmába, és elújságolta, hogy otthon közösen találtak egy sokkal jobb megoldást, egy XPeria szervizt! Ahogy látták az ajánlatok közt, nem feltétlenül kell rögtön az egész telefont lecserélniük, mivel a kijelzője még javítható, vagy még jobban mondva, cserélhető.

Reméltük nagyon, hogy ez a tervük be fog válni, de aznap este még nem tudhattunk semmit biztosan, mert egyelőre csak az interneten találkoztak a hirdetéssel. Az biztos volt, hogy másnap elmennek a boltba is, és legjobb esetben akár fél óra alatt vissza is kaphatják a telefont, egy teljesen új képernyővel.

Egészen szerencsésen jött ez a dolog ráadásul, mivel már éppen új telefon vásárlásába fogtak volna vele. Azt világosan látta magáról, hogy sokáig nem bírná az okostelefonja nélkül, mert egy csomó munkáját azon intézi: a mindennapi e-mailezés, jelentésolvasás és hasonlók helyszíne nála a metró volt, és ezzel annyi időt spórolt meg, amennyit máshol nem tudott volna visszaszerezni. Vagy azonnal új telefon, vagy az Xperia szerviz – nem fog olyanokkal szórakozni, hogy elhiteti magával, hogy telefon nélkül is meg tud lenni.

Így aztán másnap egyenesen az üzletbe mentek, és ahogy azt este megtudhattuk a kocsmában, sikerrel is jártak. Akkor már az „új” telefonját mutogathatta, a lecserélt érintőképernyővel, és a nagyon bölcsen beszerzett új képernyővédő fóliájával és telefontokjával. Mint mondta, bár elég kedvezményes volt a hely, azért továbbra is úgy érzi, hogy nem akarja minden héten megfizetni ezt az árat, és jobb ötletnek tartotta, hogy ott helyben megvásárolja az elővigyázatosság kellékeit.

Ezen kívül szerencsére semmilyen más következménye nem lett a kalandnak: a képernyő ugyanolyan jól bírta a gyűrődést, mint az előző (ha nem arról beszélünk, hogy leverik az asztalról), és többet el se kellett vele menni szervizbe, mert nem jelentkezett semmilyen probléma.

Persze, azóta mi is próbálunk óvatosabbak lenni, hisz azért a kocsmában mindig van jobb helye annak a pénznek, amit telefonokra költenénk.