Hallottam, ahogy a kocsmában két ember a kenőanyagról beszélget

A minap a barátaimmal egy kocsmában jártam. Ez nem egy olyan hely, ahova a részeges emberek járnak kétszáz forintért feleseket inni, de hát nem tudom másképp nevezni ezt a helyet, ez egy kocsma. Igényes hely, igényes emberekkel. Szeretünk ide járni, mert a személyzet is nagyon kedves, tökéletes a kiszolgálás és minden nagyon finom. Itt még pizzázni is lehet, ami külön plusz pont a részünkről.

Amikor legutoljára itt jártunk, hallottam két férfit beszélgetni, a téma az autók voltak. Ahogy láttam, mindketten tehetősek voltak, és, ha jól hallottam, akkor mindkét úriembernek elég drága autója van. Éppen az egyik adott tanácsot a másiknak autósbolttal kapcsolatban, mivel egyikőjük éppen azon mérgelődött, hogy nem ismer egy olyan helyet sem, ahol jó kenőanyag kapható lenne . És pont emiatt a barátja ajánlott neki egy jó kis helyet.

Mivel nem annyira arra koncentráltam, hogy miről beszélnek, mivel nem érdekelnek az autók, így arra már nem figyeltem, hogy milyen autósboltról is volt szó. Inkább arra figyeltem, amit a barátaim mondtak, mivel azért mentünk oda, hogy egy kicsit beszélgessünk, úgyis rég találkoztunk. Mindannyian dolgozunk, így nem mindig tudunk úgy időpontot egyeztetni, ami mindenkinek jó lenne, de azért igyekszünk.

Egyébként nekem is van autóm, igaz, hogy nem a luxusautók közé sorolható, de gurul és ez a lényeg nekem. A párom ért az autókhoz, és a bátyja autószerelő, szóval elég, ha ők foglalkoznak ilyen szerelős, és kenőanyagos és akármilyen témákkal. Nekem csak az a dolgom, hogy jól vezessek, ne törjem össsze a kocsit és tankoljak, mielőtt elindulnék valahova és út közben történne a gond. Ez kicsit ilyen tipikus szőke nős poénként hangzik, de tényleg nem vagyok hajlandó ilyeneken agyalni, majd a fiúk foglalkoznak ezzel. Én pedig kifizetem, amit kell. Egyszerű, mint az egyszer egy.

Amúgy az is látszott a két férfin, hogy nagyon értenek ahhoz, amiről beszéltek. Valószínűleg a kocsik lehettek a hobbijuk, mert ahogy hallottam, versenyekre meg kocsis találkozókra is járnak. Legalább van, amivel elfoglalják magukat a szabadidejükben. Mások teljesen felesleges dolgokkal töltik az idejüket, ahelyett, hogy élveznék, amikor nem a kötelezettségeiknek kell élniük. Nekem is van hobbim. Szeretek fotózni, sokat járok koncertekre és kirándulni, emellett imádok olvasni és néha eljárok úszni is, amikor van időm.

A barátaim is hasonlóképpen gondolják ezt, mint én, bár sok a fiú a társaságban, ők viszont szeretik az autókat. De van köztünk olyan is, aki zenél, szóval sokrétű a társaságunk. Megvan a közös hang, imádunk együtt lógni, szóval nagyon élveztem azt az estét is. Kivéve azt, hogy a két férfi elég hangosan beszélgettek. Nem értem, hogy miért. Nem ordított a zene, és mindenki kellő hangszinten beszélgetett, tehát még azt sem mondhatnák, hogy minket kellett volna túlkiabálniuk. Mindegy, annyira azért nem volt zavaró. Bár, kíváncsi lett volna mégis csak, hogy milyen autósboltról van szó, hátha én is olcsóbban tudtam volna beszerezni néhány dolgot a kocsimhoz. Akarom mondani, a fiúk. Ők tudtak volna olcsóbban beszerezni dolgokat, mert én nem járok autósboltokba.